2019-4 —- Full Articles
Evaluation of prostate biopsies performed at Bajcsy-Zsilinszky Hospital, Hungary
DOI: 10.22591/magyurol.2019.4.monostoriz.134
Authors:
Monostori Zoltán dr., Szauer Orsolya dr., Böszörményi-Nagy Géza dr.
Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Urológiai Osztály, Budapest (osztályvezető: Böszörményi-Nagy Géza dr.)
Summary
Introduction: In the year 2015 clinical data and results of 215 prostate biopsies were evaluated retrospectively.
Patient and method: We examined the pre-biopsy clinical data, the method of preparation, the circumstances of the intervention, and the results and complications. The relationship between complications and clinical data was investigated as well.
Results: The average of pre-sampling PSA values was 18,9 (2,2–817) ng/ml, with 37,7% of cases showing a tactile finding, suspicion of a tumour process. The average prostate size was found to be 54.3 ml. Of the samples taken, 102 were confirmed for prostate cancer (47,5%). There were 34 cases of complications with 13 cases of intervention.
Conclusion: The otherwise unified preparation was quite heterogeneous. Although antibiotics were given every time, its active ingredient, dose, and timing varied from one doctor to another. The accuracy of the biopsy the number and proportion of complications were acceptable compared to the literature. The physician-based individual evaluation of the assessment provides an opportunity for modifications to ensure uniform, standard conditions.
LAPSZÁM: MAGYAR UROLÓGIA | 2019 | 31. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM
Összefoglalás
Bevezetés: A 2015-ös év folyamán, osztályunkon végzett 215 prosztatabiopszia adatait értékeltük.
Betegek és módszer: Vizsgáltuk a biopszia előtti klinikai adatokat, az előkészítés módját, a beavatkozás körülményeit, valamint az eredményeket és a szövődményeket. Vizsgáltuk továbbá a szövődmények és a klinikai adatok közötti összefüggéseket.
Eredmények: A mintavétel előtti PSA-értékek átlaga 18,9 (2,2–817) ng/ml volt, az esetek 37,7%-ában a tapintási lelet eltérést, tumoros folyamat gyanúját vetette fel. Az átlagos prosztataméretet 54,3 ml-nek találtuk. Az egyébként egységesnek gondolt előkészítés igencsak heterogénnek bizonyult. Bár antibiotikum adása minden alkalommal történt, annak hatóanyaga, dózisa, időpontja orvosonként eltérő volt. A végzett mintavételek közül 102 esetben igazolt a szövettani vizsgálat prosztatarákot (47,5%). Szövődményt 34 esetben észleltünk, beavatkozásra 13 esetben volt szükség.
Megbeszélés és következtetések: A találati pontosság az irodalmi adatokhoz hasonló. A szövődmények száma, aránya is összességében elfogadható. Az értékelés orvosra lebontott adatai alkalmat adnak módosításokra, egységes, standard körülmények biztosítására.
Bevezetés
A prosztatarák (PCa) a második leggyakrabban diagnosztizált ráktípus a férfiaknál a világon, az idősödő férfi populációban pedig a leggyakoribb a fejlett országokban.
A javuló egészségtudatosság, a megnövekedett prosztataspecifikus antigén (PSA) vizsgálatok száma, az egyes országokban bevezetett intézményesített szűrés és a biopsziás technikák javulása drámai emelkedést hoztak a PCa előfordulási gyakoriságában (1). A diagnózis standard eljárása jelenleg a transrectalis ultrahang- (TRUS) vezérelt prosztatabiopszia (2).
A képalkotó diagnosztikai módszerek megjelenése előtt a prosztatabiopsziát tapintás segítségével, a gát felől végezték el. A TRUS használata az 1970-es évek elején kezdődött az ultrahang megjelenésével. Az eredeti szextáns biopsziás eljárás összesen hat szövethenger mintavételét tartalmazta: a bázisról, a középső és az apex területéről kétoldalon (3). A 2000-es években megállapították, hogy a mintavételek számának megduplázása (6-ról 12-re) jelentősen növeli a prosztatarák kimutathatóságát anélkül, hogy emelkedne a biopszia utáni morbiditás (4). A 2019-ben hatályos irányelvek szerint 30 ml méretű prosztata esetén legalább 8, nagyobb prosztatánál 10-12 minta javasolt (5). A hatékonyság és a találati pontosság növelése céljából további igény mutatkozik a képvezérelt és célzottan végezhető biopsziák végzésére, úgymint irányított Doppler, valós idejű elasztográfia, ultrahangos kontrasztanyag használata, MRI-vezérelt és/vagy fúzionált mintavétel.
A prosztatabiopszia így folyamatosan változik, módszerei bővülnek. El kell végezni, ha a klinikai tünetek prosztatarákra utalnak. A döntésnek a korspecikfikus PSA-értéken, betegspecifikus kockázati tényezőkön, MR-vizsgálati eredményen, rectalis digitalis vizsgálaton (RDV), megelőző TURP-műtét szövettani leletén kell alapulnia.
Ismételt biopszia szükséges megelőző negatív biopszia esetén is, ha a PSA értéke emelkedő tendenciát mutat vagy tartósan emelkedett, valamint gyanús RDV, magasabb vizelet PCA3-szint és PI-RADS ³3 az MR-vizsgálati lelet esetén. Ugyancsak ismétlendő a mintavétel, ha a megelőző szövettani leletben ASAP (40% kockázat) vagy kiterjedt területen HGPIN (20-30% kockázat) mutatható ki (2). Alkalmazhatjuk a már felismert vagy kezelt betegség követésére (active surveillance, sugárkezelés utáni progresszió) is.
A nemzetközi tendenciák hazánkban is észlelhetőek. Magyarországon az elmúlt 6 évből rendelkezésre álló adatok alapján évente hozzávetőleg 6000 biopsziát végzünk, kórházunk urológiai osztályán átlagosan 200 beavatkozás történt (1. ábra) (6). Tanulmányunkban a 2015 év folyamán osztályunkon végzett 215 prosztatabiopszia adatait dolgoztuk fel.
Vizsgáltuk a biopszia előtti klinikai adatokat, az előkészítés módját, a beavatkozás körülményeit, a kapott szövettani eredményeket és a szövődményeket. Vizsgáltuk továbbá a szövődmények és a klinikai adatok közötti összefüggéseket. Az értékelést saját céljainkra készítettük, de fontosnak tartjuk tanulságaink és eredményeink közzétételét.
Betegek és módszer
A 215 biopszián átesett beteg átlagéletkora 69,2 év, a mintavétel előtti PSA-értékek átlaga 18,9 (2,2–817) ng/ml volt, az átlagos prosztataméretet 54,3 ml-nek találtuk. Dysuriás panaszok 94 esetben jelentkeztek (43,7%) a biopsziát megelőző időszakban, ebből 59 esetben gyógyszeres kezelés indult (alfa-blokkoló 37 esetben, 5-alfa-reduktáz-gátló 19 esetben). Az esetek 37,7%-ában a tapintási lelet eltérést, tumoros folyamat gyanúját vetette fel. Az antibiotikum-profilaxist 1, 2 és 3 nappal a beavatkozás előtt kezdtük meg, leggyakrabban (66%) 2 nappal korábban.
Az antibiotikum hatóanyagában heterogenitás mutatkozott. Összesen 5 féle (ciprofloxacin, ofloxacin, levofloxacin, cefuroxim, metronidazol) került felírásra, amiből ciprofloxacin 43%-ban szerepelt. 38 beteg részesült vérhígító kezelésben, a beavatkozás előtt LMWH-ra átállítás történt.
A mintavételeket 2 készülékkel (Hitachi, 197, Brüel & Kjær 18 eset) végeztük.
A mintavételek számát a PSA-érték, a prosztatanagyság, illetve a beteg kuratív kezelésre való alkalmassága alapján határoztuk meg. Magas PSA-érték, ismert metasztatikus folyamat esetén kevesebb, már biopszián átesett, de emelkedő PSA-jú betegeknél, vagy korábbi ASAP, HG PIN esetén több mintát vettünk. Leggyakrabban, az esetek 77%-ában 12 mintás biopsziát végeztünk (2. ábra).
Eredmények
102 esetben igazolt a szövettani vizsgálat prosztatarákot (47,5%). Gleason-score szerinti megoszlásban: Gleason 3+3, 31%, Gleason 3+4, 37%, Gleason 4+3, 12%, Gleason 4+4, 4% és Gleason 4+5, 16%. 11 esetben HGPIN (5,1%), 8 esetben ASAP (3,7%), 102 esetben BPH (47,5%), 40 esetben prostatitis chronica (18,6%) volt a szövettani vélemény.
Vizsgáltuk a tapintási lelet összefüggését a szövettani eredménnyel. Míg összes betegünknél 37,7%-ban, igazolt prosztatakarcinóma esetén 52%-ban, a negatív esetekben 25%-ban volt pozitív a tapintási lelet.
Szövődményt 34 esetben észleltünk (16%), amelyből beavatkozásra (rectum tamponálás, katéterezés, kórházi felvétel, antibiotikum adása lázas állapot miatt) 13 esetben volt szükség (6%). Ellátásra szoruló rectalis vérzés (tamponálás) 3 esetben (1,3%) fordult elő (3. ábra).
A 38 korábban vérhígító kezelést kapott betegnél 26%-ban, míg a vérhígítót korábban nem kapó esetekben 14%-ban észleltünk szövődményt.
Az antibiotikum-profilaxis szempontjából vizsgálva a szövődmények arányát megállapítható, hogy nincs jelentős különbség a különböző antibiotikumok között (4. ábra).
Összefüggést találtunk viszont az orvosonkénti beavatkozások száma és a szövődmények előfordulása között. Évi 17 fölötti esetszám esetén tapasztalható a szövődmények számának a csökkenése (5. ábra).
Megbeszélés és következtetések
A mintavételeink során észlelt 47,5%-os találati arány megfelel más centrumok adatainak (7).
Vizsgálataink alapján a rectalis digitalis igazolt prosztatarák esetén alig több mint az esetek felében jelzett eltérést. Negatív biopszia esetén azonban a pozitív tapintási lelet az ismételt mintavétel indikációját erősítheti.
A vizsgálat rámutatott, hogy az egyébként egységesnek gondolt előkészítés igencsak heterogénnek bizonyult. Bár antibiotikum adása minden alkalommal történt, annak hatóanyaga, dózisa, időpontja orvosonként eltérő volt.
Az antikoagulált betegeknél gyakrabban találtunk szövődményt.
Az értékelés orvosra lebontott adatai alkalmat adnak egyéni módosításokra, egységes, standard körülmények biztosítására.
Jelenleg a mintavételeket egységes előkészítéssel (Monural), előzetes, standardizált leletezésű MR-vizsgálatot követően, azaz célzottan végezzük. Későbbiekben tervezzük az így végzett mintavételek feldolgozását.
References
1. Ferlay J, et al. Cancer incidence and mortality worldwide: sources, methods and major patterns in GLOBOCAN 2012. Int J Cancer 2015; 136: E359. https://doi.org/10.1002/ijc.29210
2. Shahrokh F Shariat, Claus G Roehrborn. Using Biopsy to Detect Prostate Cancer FACS. Rev Urol 2008 Fall; 10(4): 262–280.
3. Hodge KK, McNeal JE, Terris MK, Stamey TA. Random systematic versus directed ultrasound guided transrectal core biopsies of the prostate. J Urol 1989; 142: 71–74. https://doi.org/10.1016/S0022-5347(17)38663-9
4. Eichler K, Hempel S, Wilby J, Myers L, Bachmann LM, Kleijnen J. Diagnostic value of systematic biopsy methods in the investigation of prostate cancer: a systematic review. J Urol 2006; 175: 1605–1612. https://doi.org/10.1016/S0022-5347(05)00957-2
5. EAU Guidelines Prostate Cancer 5.2. ( https://uroweb.org/guideline/prostate-cancer/#note_154)
6. Böszörményi-Nagy G. Beszámoló az urológiai fekvőbeteg-ellátásról a 2015-ös adatok alapján. MAGYAR UROLÓGIA 2017; 29(1).
7. Mottet N, Bastian PJ, Bellmunt J, van den Bergh RCN, Bolla M, van Casteren NJ, et al. Guidelines on Prostate Cancer. Eur Assoc Urol 2014.
A case of bilateral psoas abscess following prostate biopsy
DOI: 10.22591/magyurol.2019.4.vargad.137
Authors:
Varga Dániel dr., Murányi Mihály dr., Flaskó Tibor dr.
Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Urológiai Tanszék, Debrecen (igazgató: Flaskó Tibor dr.)
Summary
Introduction: According to the scientific literature, formation of a psoas abscess following prostate biopsy is extremely rare. Furthermore, there has not been any report yet on a case of a two-sided abscess invading the paralumbal muscles requiring surgical intervention. In this paper, we present the successful treatment of a bilateral psoas abscess that developed after transrectal prostate biopsy performed under antibiotic protection.
Case report: A 62-year-old man reported to our clinic with urosepsis 8 days after prostate biopsy. Despite targeted antibiotic therapy, the patient’s septic status did not improve and paraparesis developed. An MRI scan showed abscesses in both psoas major and the right paralumbal muscles, furthermore an epidural phlegmon. Because of the latter, evacuation of the epidural abscess was performed at our neurosurgical institute. Repeated MRI showed further increase in the size of abscesses, thus the abscesses were opened and drained in our clinic. Targeted antibiotic treatment was performed. Control MRI described the regression of the inflammatory process. Subsequently, laparoscopic radical prostatectomy was performed at our institute. Based on the most recent control examination in February 2019, the patient is free of complaints.
Conclusions: Our case study draws attention to the fact that even after the simplest intervention performed according to the protocol, a serious life-threatening condition may develop, as well as that the increase in fluoroquinolone-resistant strains is diminishing the effectiveness of these antibiotics. If the imaging method does not clearly state the cause of the inflammation, it is necessary to repeat the test or to perform additional imaging studies, especially if the inflammatory parameters do not improve despite the targeted antibiotic therapy.
LAPSZÁM: MAGYAR UROLÓGIA | 2019 | 31. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM
Összefoglalás
Bevezetés: A psoas tályog kialakulása prosztatabiopszia után az irodalmi adatok szerint extrém ritka, kétoldali, műtéti beavatkozást igénylő tályogot a paralumbalis izomzat érintettségével pedig eddig még nem írtak le. Jelen dolgozatunkban egy antibiotikum-védelemben elvégzett transrectalis prosztatabiopszia után kialakuló kétoldali psoas tályog sikeres kezelését mutatjuk be.
Esetismertetés: A 62 éves férfi beteg a prosztatabiopszia után 8 nappal uroszepszis tüneteivel jelentkezett. Célzott antibiotikum-terápia ellenére a beteg szeptikus állapota nem javult, paraparesis alakult ki. MR-vizsgálat mindkét psoas majorban és a jobb oldali paralumbalis izomzatban tályogokat írt le, továbbá epiduralis phlegmonét. Utóbbi miatt idegsebészeti intézetben az epiduralis tályog evakuációját elvégezték. Ismételt MR-vizsgálat az abscessusok további növekedését jelezte, így klinikánkon a tályogokat megnyitottuk és drenáltuk. Célzott antibiotikum-kezelést végeztünk. Kontroll MR-vizsgálat a gyulladásos folyamat regresszióját írta le. Ezt követően intézetünkben laparoszkópos radikális prostatectomia történt. A beteg a legutóbbi, 2019. februári kontrollvizsgálat alapján panaszmentes.
Következtetések: Esetbemutatásunk felhívja a figyelmet arra, hogy még a protokoll szerint végzett legegyszerűbb beavatkozás után is kialakulhat életet veszélyeztető, súlyos állapot, valamint arra, hogy a fluorokinolon-rezisztens törzsek számának növekedése ezen antibiotikumok hatékonyságát egyre jobban csökkenti. Amennyiben a képalkotó vizsgálat nem tud egyértelműen állást foglalni, a gyulladás hátterének tisztázásához szükség van a vizsgálat megismétlésére vagy további képalkotó vizsgálatokra, főleg abban az esetben, ha a gyulladásos paraméterek nem javulnak a célzott antibiotikum-terápia ellenére sem.
Bevezetés
A psoas tályog a musculus psoas majorban kialakuló változatos etiológiájú abscedáló folyamat, amely az esetek többségében sebészi feltárást, drenázst igényel. A psoas tályog kialakulása prosztatabiopszia után az irodalmi adatok szerint extrém ritka. Kétoldali, műtéti beavatkozást igénylő tályogot a paralumbalis izomzat érintettségével pedig eddig még nem írtak le. Jelen dolgozatunkban egy antibiotikum védelmében elvégzett transrectalis prosztatabiopszia után kialakuló kétoldali psoas tályog sikeres kezelését mutatjuk be.
Esetismertetés
A 62 éves férfi betegnél garatödéma miatt góckutatást végeztek. Prosztata-specifikus antigén (PSA) szintje 3,44 ng/ml, a szabad és teljes PSA aránya 0,07 volt. A rectalis digitális vizsgálat tumorra gyanús göböt igazolt a prosztatában. 2017. május 24-én transrectalis ultrahangvezérelt prosztatabiopsziát végeztünk antibiotikum-védelemben (ciprofloxacin), amely Gleason-score 3+4=7 prosztata adenocarcinomát igazolt. Négy nappal később keresztcsonti fájdalom jelentkezett, amely a bal combba sugárzott. Június 1-jén a beteg intenzív osztályra került uroszepszis tüneteivel. Laborleleteiből kiemelendők: CRP: 380 mg/l (normális érték: <5 mg/l), PCT: 10 µg/l (normális érték: <0,5 µg/l), thrombocytopenia, bacteriuria. PSA-szintje 4 ng/ml volt. A légzési elégtelenség miatt végzett mellkas CT-vizsgálat eltérést nem írt le. A hemokultúra Escherichia colit igazolt. Célzott antibiotikum-terápia (ceftriaxon és amikacin) indult, de a beteg szeptikus állapota nem javult, paraparesis alakult ki, ezért június 10-én MR-vizsgálat történt (1. a és 1. b ábra), amely mindkét psoas majorban és a jobb oldali paralumbalis izomzatban tályogokat írt le, továbbá epiduralis phlegmonét. Utóbbi miatt egy nappal később idegsebészeti intézetben az epiduralis tályog evakuációját elvégezték. Kontroll MR-vizsgálat június 16-án a tályogok mérsékelt progresszióját írta le (2. a ábra), viszont a beteg gyulladásos paraméterei javultak, járóképessé vált. Június 23-án újabb MR-vizsgálat az abscessusok további növekedését jelezte (2. b ábra), így 28-án klinikánkon exploráció történt. A musculus psoas majorban mindkét oldalon, a musculus psoas minorban jobb oldalon tályogokat találtunk, amelyeket megnyitottunk és drenáltunk. A tenyésztés Staphylococcus epidermidist igazolt. Célzott antibiotikum-kezelést végeztünk (amoxicillin). Kontroll MR-vizsgálat július 12-én (3. a ábra), gerinc MR augusztus 9-én a gyulladásos folyamat regresszióját írta le (3. b ábra). Szeptember 23-án medence MR történt a prosztatadaganat kiterjedésének vizsgálatára, amely tokon túli terjedést nem jelzett. Október 18-án laparoszkópos radikális prostatectomia történt. Zavartalan posztoperatív szakot követően a beteg rendszeresen jár kontrollra, a 2019. 2. 2-án történt utolsó kontrollvizsgálat alapján panaszmentes, PSA-szintje <0,09 ng/ml, vizeletinkontinencia miatt napi egy betétet használ.
Megbeszélés
A psoas tályog primer formája általában immunszupprimált állapotban, cukorbetegség, AIDS, intravénás drogfogyasztás vagy veseelégtelenség esetén fordul elő (1). A szekunder forma leggyakrabban bélperforáció, Crohn-betegség vagy a gerincoszlop osteomyelitisének szövődményeként, továbbá vesekő által kísért pyonephros okozta perinephricus tályogból, ritkábban valamilyen bőrfertőzés nyomán, hematogén terjedést követően alakul ki. Jellemző kórokozók a Staphylococcus aureus és az Escherichia coli, mindazonáltal még a legnagyobb, összesen 124 esetet vizsgáló psoas tályoggal foglalkozó tanulmány esetében is csak 75%-ban találtak kórokozót (2). Tünetei hasonlóságot mutatnak a pyelonephritissel, de előbbi az esetek harmadában nem jár lázzal. Jellegzetes tünet lehet a tapintható terime, valamint a láb kényszertartása. Ha az antibiotikum-terápia ellenére nem javul a beteg állapota és tartósan lázas, gondolni kell a perinephricus vagy psoas tályog lehetőségére (3). Ha igazolódik a tályog, akkor önmagában antibiotikum adása nem elegendő, a területet fel kell tárni, majd drenálni. Az ebben a témában megjelent cikkeket összegezve Shields és munkatársai a S. aureusra is ható széles spektrumú antibiotikumot ajánlanak elsővonalbeli kezelésként (4). Annak ellenére, hogy a CT- és az MR-vizsgálat is gold standardnak számít a psoas tályog kimutatásában, a korai periódusban, a tünetek megjelenésétől számított első öt nap során az érzékenységük alacsony (5).
Prosztatabiopszia után kialakult kétoldali psoas tályogot a paralumbalis izomzat érintettségével eddig még nem írtak le. Van den Berge és munkatársai 2005-ben 12 holland esetet feldolgozva mindössze 3 olyat írtak le, ahol kétoldali psoas tályog fordult elő, egy intravénás droghasználat talaján, míg kettő osteomyelitis szövődményeként (6). Li és munkatársai ismertettek ugyan egy esetet, ahol egy 71 éves férfinél spondylodiscitis alakult ki kétoldali psoas és epiduralis tályoggal transrectalis ultrahangvezérelt prosztatabiopsziát követően, de itt a tályogok mérete nem volt számottevő, és nem terjedtek a paralumbalis izomzatba, így konzervatív kezelés elegendő volt. A spondylodiscitis megoldása viszont idegsebészeti úton történt (7). Lundy és munkatársai egy prosztatabiopszia után kialakult epiduralis tályog esetének feldolgozása során vizsgálták az ebben a témában megjelent cikkeket, és kevesebb, mint 20 esetet találtak, köztük a már említett Li és munkatársai által leírtat, vagy a Majoros és munkatársai által 2004-ben közölt esetet (8). Utóbbi arra figyelmeztet, hogy a helyes diagnózis felállítását késleltetheti a tályog nem specifikus tünettana (9).
A prosztatabiopszia leggyakrabban leírt szövődményei a beavatkozást nem igénylő haematuria, haematospermia és haematochezia. A vérzéseken felül említendő még az alsó húgyúti tünetegyüttes megjelenése és az erektilis diszfunkció fellépése néhány betegnél. Kevésbé gyakori az akut vizeletretenció kialakulása. A hospitalizációt igénylő súlyos szövődmények jellegüket tekintve három nagy csoportba sorolhatók; a fertőzések, az akut vizeletretenció és a haematuria. Borghesi és munkatársai az ebben a témában megjelent nagy esetszámot bemutató tanulmányok eredményeit összevetve azt találták, hogy ilyen szövődmények a biopsziák 0,3-6,9%-ában fordultak elő, és az elmúlt évek során arányuk nőtt. A három előbb említett csoportból a fertőzések és a szeptikus állapotok miatti hopitalizációk számának növekedése jóval nagyobb mértékű volt az elmúlt években, mint a másik két csoportnál, amelyek aránya nem változott jelentősen (10).
Már 1998-ban leírták, hogy a ciprofloxacin adása a placebóhoz képest csökkenti a bacteriuria előfordulását prosztatabiopsziát követően (11), valamint azt is, hogy egy dózis ciprofloxacin adása prosztatabiopszia előtt megfelelő profilaxis (12). Az Európai Urológus Társaság jelenleg érvényben lévő irányelve 1b evidencia alapján a transrectalis prosztatabiopsziát antibiotikum védelmében javasolja elvégezni; a választandó antibiotikumként pedig a fluorokinolonokat, ezen belül a ciprofloxacint jelöli meg (13). Betegünknél az antibiotikum-védelem ellenére lépett fel uroszepszis.
Következtetések
Esetbemutatásunk felhívja a figyelmet arra, hogy még a protokoll szerint végzett legegyszerűbb beavatkozás után is kialakulhat életet veszélyeztető, súlyos állapot. A prosztatabiopszia esetünkben szerepelhetett oki tényezőként, vagy egy, már meglévő gyulladásos folyamat fellángolását kiváltó faktorként is. Ezen felül esetünk azt a megfigyelést is alátámasztja, hogy a fluorokinolon-rezisztens törzsek számának növekedése ezen antibiotikumok hatékonyságát egyre jobban csökkenti (14).
Fertőzéses szövődmény kialakulásának esetén a megfelelő terápiás terv felállításához figyelembe kell venni a klinikai kép súlyosságát, az antibiotikum-rezisztencia valószínűségét, a kísérőbetegségeket, valamint azt, hogy fennáll-e valamilyen anatómiai komplikáló tényező, mint amilyen a tályog jelenléte vagy az alsó húgyúti obstrukció (15). Amennyiben a képalkotó vizsgálat nem tud egyértelműen állást foglalni, a gyulladás hátterének tisztázásához szükség van a vizsgálat megismétlésére vagy további képalkotó vizsgálatokra, főleg abban az esetben, ha a gyulladásos paraméterek nem javulnak a célzott antibiotikum-terápia ellenére sem.
References
1. Mallick IH, Thoufeeq MH, Rajendran TP. Iliopsoas abscesses. Postgrad Med J 2004; 80(946): 459–62. https://doi.org/10.1136/pgmj.2003.017665
2. Navarro lópez V, Ramos JM, Meseguer V, et al. Microbiology and outcome of iliopsoas abscess in 124 patients. Medicine (Baltimore) 2009; 88(2): 120–30. https://doi.org/10.1097/md.0b013e31819d2748
3. Wein AJ, Kavoussi LR, Novick AC et al. Campbell-Walsh Urology. Elsevier Health Sciences; 2011. 304. o.
4. Shields D, Robinson P, Crowley TP. Iliopsoas abscess-a review and update on the literature. Int J Surg 2012; 10(9): 466–9. https://doi.org/10.1016/j.ijsu.2012.08.016
5. Takada T, Terada K, Kajiwara H, et al. Limitations of using imaging diagnosis for psoas abscess in its early stage. Intern Med 2015; 54(20): 2589–93. https://doi.org/10.2169/internalmedicine.54.4927
6. Van den berge M, De marie S, Kuipers T, et al. Psoas abscess: report of a series and review of the literature. Neth J Med 2005; 63(10): 413–6.
7. Li CC, Li CZ, Wu ST, et al. Spondylodiscitis with epidural and psoas muscle abscesses as complications after transrectal ultrasound-guided prostate biopsy: report of a rare case. EJCRIM 2017; 4. https://doi.org/10.12890/2017_000694
8. Lundy SD, Gill BC, Kalfas IH, et al. Epidural Abscess Following Prostate Biopsy. Urology 2018; 113: 1–5. https://doi.org/10.1016/j.urology.2017.10.024
9. Majoros A, Bach D, Ostermann P, et al. [Spondylodiscitis caused by septicemia after transrectal prostate biopsy. An extremely rare complication – case report]. Urologe A 2004; 43(11): 1420–2. https://doi.org/10.1007/s00120-004-0682-7
10. Borghesi M, Ahmed H, Nam R, et al. Complications After Systematic, Random, and Image-guided Prostate Biopsy. Eur Urol 2017; 71(3): 353–365. https://doi.org/10.1016/j.eururo.2016.08.004
11. Kapoor DA, Klimberg IW, Malek GH, et al. Single-dose oral ciprofloxacin versus placebo for prophylaxis during transrectal prostate biopsy. Urology 1998; 52(4): 552–8. https://doi.org/10.1016/s0090-4295(98)00296-9
12. Aron M, Rajeev TP, Gupta NP. Antibiotic prophylaxis for transrectal needle biopsy of the prostate: a randomized controlled study. BJU Int 2000; 85(6): 682–5. https://doi.org/10.1046/j.1464-410x.2000.00576.x
13. Mottet N, van ben Bergh RCN, Briers E, et al. EAU-EANM-ESTRO-ESUR-SIOG Guidelines on Prostate Cancer. Part 5.2 Clinical Diagnosis. https://uroweb.org/guideline/prostate-cancer/
14. Dalhoff A. Global fluoroquinolone resistance epidemiology and implictions for clinical use. Interdiscip Perspect Infect Dis 2012; 2012: 976273. https://doi.org/10.1155/2012/976273
15. Roberts MJ, Bennett HY, Harris PN, et al. Prostate Biopsy-related Infection: A Systematic Review of Risk Factors, Prevention Strategies, and Management Approaches. Urology 2017; 104: 11–21. https://doi.org/10.1016/j.urology.2016.12.011
Pyelitis cystica, a rare disorder of the renal pelvis
DOI: 10.22591/magyurol.2019.4.fazekast.142
Authors:
Fazekas Tamás dr.1, Romics Imre dr.1, Kalina Ildikó dr.2,
Székely Eszter dr.3, Szendrői Attila dr.1
1Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest (igazgató: Nyirády Péter dr.)
2Semmelweis Egyetem, Orvosi Képalkotó Klinika, Budapest (igazgató: Maurovich-Horvat Pál dr.)
3Semmelweis Egyetem, II. sz. Patológiai Intézet, Budapest (igazgató: Kiss András dr.)
Summary
Introduction: The chronic, cystic inflammation of the renal pelvis is a rare condition and the number of international publications on the topic is low. Moreover, to date there have not been any case studies concerning the entity published in the Hungarian literature.
Case report: A 74-year-old female patient was admitted to our clinic with microscopic haematuria. The CT urography study showed a tumour suspect lesion in the right renal pelvis, while the cystoscopy was negative. Urine cytology showed no sign of malignancy. We performed a radical ureteronephrectomy, and the histology revealed chronic inflammation of the renal pelvis, pyelitis cystica.
Conclusions: During the investigation of renal pelvic masses, CT urography gives a precise diagnosis in most cases, though under certain circumstances, preforming a diagnostic ureterorenoscopy may be appropriate. We felt that our case was important to showcase, because it shines a light on the potential differential diagnostic problems of renal pelvic masses.
LAPSZÁM: MAGYAR UROLÓGIA | 2019 | 31. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM
Összefoglalás
Bevezetés: A pyelont bélelő hám krónikus cisztás gyulladása ritka kórállapot, az elváltozással foglalkozó nemzetközi közlemények száma alacsony, a magyar irodalomban korábban nem publikáltak a felső üregrendszert érintő hasonló esetet.
Esetismertetés: Egy 74 éves nőbeteg mikroszkópos vérvizeléssel jelentkezett klinikánkon, a húgyhólyagtükrözés során eltérést nem találtunk, CT-urográfia során a jobb vesemedencében tumorgyanús képletet írtak le. A vizeletcitológia malignitást nem igazolt. Az érintett vesét és a húgyvezetéket eltávolítottuk, a kórszövettani vizsgálat krónikus vesemedence-gyulladást, pyelitis cysticát véleményezett.
Következtetések: A vese-üregrendszeri térfoglaló folyamatok kivizsgálása során az esetek nagy részében CT-vizsgálattal pontos diagnózishoz jutunk, ám bizonyos körülmények között indokolt lehet diagnosztikus ureterorenoszkópia elvégzése is. Az eset bemutatását azért tartottuk fontosnak, mivel felhívja a figyelmet az üregrendszeri térfoglaló folyamatok elkülönítő kórismézésének lehetséges nehézségeire.
Bevezetés
A húgyúti rendszert bélelő hám krónikus cisztás gyulladása ritka kórállapot, amely tünetszegénysége miatt általában véletlenül kerül felfedezésre. A gyulladásos elváltozás a veseüregrendszertől kezdve a húgyhólyagig bárhol megjelenhet, a rosszindulatú folyamatoktól való elkülönítése olykor komoly nehézséget okozhat a kórisméző orvos számára. Különösen összetetté válhat a diagnosztika veseüregrendszeri térfoglaló folyamatok esetén, ahol az endoszkópos vizsgálat és az előzetes szövettani mintavételezés az irányelvek szerint akkor indokolt, ha annak terápiás következménye van (1). Az entitással foglalkozó nemzetközi közlemények száma csekély, a magyar nyelvű irodalomban egy hasonló esettel találkoztunk. Ott a krónikus gyulladás a húgyhólyag nyálkahártyájának daganatgyanús elváltozását okozta, amely cystitis glandularisnak bizonyult (2–4).
Esetismertetés
A 74 éves nőbeteg urológiai kivizsgálására véletlenül felfedezett mikroszkópos vérvizelés miatt került sor. Kórtörténetéből gyógyszeresen kezelt elsődleges magasvérnyomás-betegség, elhízás, császármetszés, bal oldali lágyéki sérvműtét, valamint egy autóbaleset emelhető ki. Nem dohányzott, alkoholt nem szokott fogyasztani, vérhígítót nem szed, korábbról urológiai megbetegedése nem volt ismert, vizeletében, laborleleteiben a mikroszkópos vérvizelést leszámítva gyulladásra utaló eltérés nem volt.
Hasi-kismedencei kontrasztanyagos CT-vizsgálat (1. ábra) során jobb oldali vesemedence-tágulatot és benne kontrasztanyagot halmozó tumorgyanús képletet írtak le, nyirokcsomó-érintettség nélkül. A mellkasi röntgenvizsgálat eltérést nem igazolt, a vizeletcitológia sem daganatos eredetre, sem gyulladásra nem utalt. Húgyhólyagtükrözés során kóros eltérést nem találtunk, a szájadékokból tiszta vizeletakciókat észleltünk.
Figyelembe véve a CT-leletet, lumbotomiából radikális veseeltávolítást végeztünk, a beteg életkora, testalkata és a gyenge általános állapota, valamint aneszteziológiai korlátozások miatt a húgyvezetéket a fenti metszésből a kismedence szintjéig távolítottuk el. Célzott retroperitonealis nyirokcsomó-eltávolítás, tekintettel a CT által leírt negatív nyirokcsomó-státuszra, nem történt. A beavatkozás és a műtét utáni időszak szövődménymentesen telt.
Az eltávolított vesében a vesemedence nyálkahártyáján 8 mm-es keskeny nyéllel egy 5,5 cm hosszú, halványbarna, helyenként halványsárgás papilláris növedék volt látható (2. ábra). Mikroszkóp alatt a makroszkóposan észlelt polipoid képletnek megfelelően szabályos húgyúti hámmal borított, papillaszerű struktúrákból felépülő szövet volt azonosítható. A felszín alatti kötőszövetbe türemkedett cisztózus űrök is megjelentek, amelyeket szintén szabályos hám bélelt. A felszíni hám alatt néhol masszív idült gyulladásos sejtes beszűrődés, valamint a papillaszerű struktúrák tengelyében hisztiocita-szaporulat volt észlelhető (3. ábra). A végső szövettani diagnózis pyelitis cystica, malignitásra utaló eltérés nem igazolódott. Utánkövetésünk során a betegnek panasza nem jelentkezett, vesefunkciója megfelelő, vizeletében eltérést nem észleltünk.
Megbeszélés
A húgyúti rendszert bélelő átmeneti-sejtes hám idült gyulladásos cisztás átalakulását elsőként Morgagni írta le 1761-ben (3, 5). Az entitás előfordulásának gyakoriságáról irodalmi adat nem áll rendelkezésünkre, általában véletlenül kerül felfedezésre vérvizelés, valamint húgyúti kövek kivizsgálásának kapcsán (5, 6). A pyelitis cystica kóreredete nem pontosan tisztázott, ám a bakteriális fertőzésnek, valamint kövek okozta idült irritációnak fontos szerepet tulajdonítanak kialakulásában (3, 5, 7). Általában egyoldali, elfolyási akadályt jellemzően nem okoz.
Az elváltozásra jellemző, a nyálkahártya alá fűződött epithelsejtek által formált cisztákat, az 1893-as leírója után von Brunn-sejtfészkeknek nevezzük (2, 5). A ciszták átmérője általában nem haladja meg az 1 cm-t, típusosan egymást követően domborítják be a húgyúti nyálkahártyát. Ezzel szemben esetünkben a ciszták egy nagyméretű nyeles polipoid képleten helyezkedtek el, ezért a CT-képek alapján daganatot véleményeztek. Hasonló eset az irodalomban egy alkalommal került leírásra (5). Az elkülönítő kórismézést nehezíti a specifikus radiológiai jelek hiánya, az elváltozáshoz hasonló megjelenésűek lehetnek mind jóindulatú (polip), mind rosszindulatú (átmeneti sejtes daganatok) térfoglaló folyamatok (6). A diagnózis felállítását segítheti a flexibilis ureterorenoszkópia, amelynek során szelektív vizeletcitológia és szövettani mintavételezés végezhető (1). Az Európai Irányelvek szerint az endoszkópos mintavételezés indokolt, ha az általa nyert információ befolyásolja a kezelést, különösen hasznos lehet szoliter vese, vagy szervmegtartó műtét tervezése esetén (1). Irodalmi adatok szerint, az ureterorenoszkópos mintavételezés hátránya lehet, hogy rosszindulatú daganat esetén a beavatkozás növelheti a daganat húgyhólyagbéli kiújulásának esélyét (1, 8). A betegség kórismézése leggyakrabban az ureteronephrectomia után történik, a diagnózis felállítását követően további teendő nincs, a pyelitis cysticának nincsen malignus potenciálja (5–7).
Következtetések
Esetünkben – tekintettel az elváltozás méretére és vérzési potenciáljára – még jóindulatú előzetes szövettani biopszia eredmény birtokában is a vese eltávolítása mellett döntöttünk volna. Az esetet azért tartjuk bemutatásra érdemesnek, mivel felhívja a figyelmet a húgyúti rendszer térfoglaló folyamatainak differenciáldiagnosztikai nehézségére.
References
1. Rouprêt M. Babjuk M, Burger M, et al. EAU Guidelines on Upper Urinary Tract Urothelial Carcinoma 2018. Eur Assoc Urol Guid 2018 Ed., 2018.
2. Askari A, Herrera HH. Pyeloureteritis cystica. Urology 1980; 16(4): 398–399. DOI: https://doi.org/10.1016/0090-4295(80)90149-1
3. Tan A, Unluoglu S, Bayol U, et al. Ureteritis cystica presenting with atrophic kidney: Report of a case. ScientificWorldJournal 2010; 10: 1535–1538. DOI: https://doi.org/10.1100/tsw.2010.145
4. Fedor L, Östör G, Lajos M. Cystitis glandularis, egy ritka tumorszerű elváltozás. Magy Urológia 2006; 18(1).
5. Salpigidis G, Zinolidis D, Charalambous S, et al. Pyeloureteritis cystica. Hippokratia 2010; 14(4): 284–285.
6. Petersen UE, Kvist E, Friis M, et al. Ureteritis cystica. Scand J Urol Nephrol 1991; 25(1): 1–4. DOI: https://doi.org/10.3109/00365599109024519
7. Heo SH, Bae EH, Hwang CE. Pyeloureteritis cystica. Kidney Int 2014 Apr; 85(4): 983–984. DOI: https://doi.org/10.1038/ki.2013.309
8. Marchioni M, Primiceri G, Cindolo L, et al. Impact of diagnostic ureteroscopy on intravesical recurrence in patients undergoing radical nephroureterectomy for upper tract urothelial cancer: a systematic review and meta-analysis. BJU International 2017 Jul; 120(3): 313–319. DOI: https://doi.org/10.1111/bju.13935
Radical nephrectomy for renal cell carcinoma of a patient with myasthenia gravis
DOI: 10.22591/magyurol.2019.4.penzese.145
Authors:
Pénzes Erzsébet dr.1,2, Nyirády Péter dr.1
1Semmelweis Egyetem ÁOK, Urológiai Klinika, Budapest (igazgató: Nyirády Péter dr.)
2Semmelweis Egyetem ÁOK, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Budapest (igazgató: Gál János dr.)
Summary
Introduction: Nephrectomy is an important part of onco- logical treatment of renal tumour. Other illnesses for example myasthenia gravis cannot cause difficulty. Myasthenia gravis is an autoimmune disease characterized by the production of antibodies against the acetylcholine receptor at the neuromus- cular junction with ocular, bulbar, respiratory symptoms.
Case report: A 66-year old man has treated for 13 years successfully. The prolonged operation time, anaesthetic agents can cause difficulties. Anaesthesiologists need to pay attention to perioperative respiratory failure which claim to intensive care unit.
Conclusion: Nephrectomy for renal cell carcinoma not only improves the quality of life, but also contributes to the success of subsequent oncology treatment. It is important to have an accurate understanding of the underlying conditions, and the balance between anaesthesia and post-operative care.
LAPSZÁM: MAGYAR UROLÓGIA | 2019 | 31. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM
Összefoglalás
Bevezetés: A vese eltávolítása fontos része az onkoló- giai kezelésnek rosszindulatú vesedaganat esetén, emiatt a társbetegségek, nem jelenthetnek akadályt a műtétnek. Myasthenia gravis egy autoimmun betegség, amely so- rán acetilkolin-receptor-ellenes antitestek jelennek meg a neuromuszkuláris junkción, okuláris, bulbaris, légzési tüne- teket okozhatnak.
Esetismertetés: A 66 éves férfi betegnél 13 éve gyógyszerrel sikeresen kezelt generalizált betegség igazo- lódott. Az elhúzódó műtét, az altatószerek súlyos állapotot idézhetnek elő. Az aneszteziológusnak, gondolnia kell a perioperatív légzési nehézségre, amely intenzív osztályos ellátást igényel.
Megbeszélés: A vesedaganat miatt végzett nephrectomia nemcsak az életminőséget javítja, hanem a későbbi onkológiai kezelés sikerét is megalapozza, ezért is fontos a kísérőbeteg- ségek pontos ismerete, az anesztéziai és a műtéti utáni ellátás összhangja.
Bevezetés
A myasthenia gravis jellemzője az akaratlagos izmok kóros fára- dékonysága. Reggel vagy pihenés után a tünetek javulnak. Mű- tét, fertőző betegség, gyógyszerek hatására romolhat az állapot, légzőizom érintettsége miatt lélegeztetés is szükséges lehet.
Esetismertetés
Tizenhárom éve generalizált myasthenia gravis miatt gyógyszeres kezelésben részesült 66 éves, 197 cm, 138 kg férfi betegnél nyílt radikális nephrectomiat végez- tünk a beteg testalkata és a rövidebb műtéti időtartam miatt. A CT-felvétel 8 cm legnagyobb átmérőjű, kontrasztanyagot halmozó daganatot mutatott a bal vese felső harmadában, amely beterjed a pyelonba. A kórszövettani lelet pT3a stádiumú, ISUP grade 2 diffe- renciáltságú, makroszkópos vénainváziót (V2) mutató, világossejtes veserák jelenlétét igazolta.
A 3 órás műtét epiduralis érzéstelenítéssel kiegészített álta- lános anesztéziában történt, amely során inhalációs, intravé- nás készítményeket használtunk. Az intravénás gyógyszerek közül mérsékeltük a hosszú hatású izomrelaxánsokat, izomingerlő alkalmazásával pontosítottuk az adagolást.
Beavatkozás alatt keringési, légzési zavart nem észleltünk. Műtét végén az antidotumok adását követően extubált, jó általános állapotban a posztoperatív őrzőbe helyeztük a beteget, ahol később sem került sor intenzív ellátásra.
Megbeszélés
A myasthenia gravis egy krónikus autoimmun betegség, amit a neuromuszkuláris junkció működő acetilkolin-receptorainak csökkenése eredményez a keringő antitestek okozta destrukció, inaktiváció miatt. A funkcionáló acetilkolin-receptorok 70-80%-a eltűnik (1). A klinikai megjelenés a harántcsíkolt izmok periodikusan jelentkező kóros fáradékonysága. A leggyakoribb kezdődő panasz ptosis, diplopia. Pharyngealis, laryngealis izmok érintettségénél dysphagia, dysarthria jelentkezik, amely megnehezíti a szájüregi szekréciót. Gyomortartalom-aspiráció miatt pneumónia, ARDS előfordulásának veszélye megnő. A diaphragma és a bordaközti izmok gyengesége nehézlégzéssel jár, lélegeztetésre is sor kerülhet. A betegség osztályozható az antitest-specificitás (pl. izomspecifikus receptor tirozin-kináz), a betegség kezdete (gyerekkor, 50 év alatt, felett), szervre lokalizált vagy generalizált megjelenés alapján. A megfelelő kezeléssel az életminőség, túlélés jó, azonban a fertőzések, elektrolit-rendellenességek, terhesség, elhúzódó műtéti időtartam, gyógyszerek felerősíthetik a tüneteket, myastheniás krízis (légzés-nyelészavar) jöhet létre (1, 2, 4).
Az altatás alkalmával rövid, illetve hosszú hatású izomrelaxánsokat használunk a megfelelő mozdulatlanság elérésére. A depolarizáló relaxáns, a szukcinilkolin néhány percig tartó hatást okoz, izomfaszcikulációval. A myastheniás betegek rezisztensek szukcinilkolinnal szemben, kétszeres adagot igényelhetnek.
A nem depolarizáló, hosszabb időtartamú készítmények a kémiai transzmitter az acetilkolin-molekulák specifikus receptorhelyeit foglalják el a véglemezen, így az nem képes normális tevékenységet kifejteni. Ez a blokk 40 perctől 1 óra hosszat is fennállhat. A nem depolarizáló relaxáns a myasthenia eseteiben hosszabb időtartamú blokkot okozhat, ezért szükséges a dózis csökkentése, törekedni kell a rövidebb időtartamú beavatkozásokra. Ebben az esetben, a nyílt műtéti technika választására került sor.
A laparoszkópia hátrányai közé tartozik az emelkedett intra- abdominalis nyomás, pneumoperitoneum okozta fiziológiás hatások, technikai nehézségek, váratlan sérülések. Kardiális elégtelenség, billentyűbetegség nagyobb veszélyt jelenthet, mint az iszkémiás szívbetegség. Pneumoperitoneum nem kivitelezhető megnövekedett intracranialis nyomás (daganat, hydrocephalus), ventriculoperitonealis sönt, glaukóma során. A csökkent fájdalomcsillapító igény, kisebb szöveti károsodás, a jobb légzésfunkció, rövidebb ápolási idő, kozmetikai előnyök jelenthetik a laparoszkópia előnyeit.
A myasthenia gravis diagnosztikájában elengedhetetlen az elektromiográfia, mellkas CT (thymus eltérés kizárása miatt), tensilon (edrophonium)-teszt, acetilkolin-receptor ellenes antitest-titer meghatározása (3, 4, 5).
A kezelés során antikolinészteráz/pyridostigmin (Mestinon) adandó, ez a készítmény gátolja azt az enzimet, amelyik felelős az acetilkolin hidrolíziséért. Immunszuppresszív terápia kortikoszteroid (Medrol), azathyoprin (Imuran) is javasolt. Műtéti lehetőség a thymectomia.
Krízisben, akut fellángolás során, rövid távú klinikai javulást jelent a plazmaferezis (keringő antitestek eltávolítása) és az immunglobulin terápia (6).
Következtetések
A rosszindulatú vesedaganat miatt végzett nephrectomia nemcsak az életminőséget javítja, hanem a későbbi onkológiai kezelés sikerét is megalapozza, ezért is fontos a kísérőbetegségek pontos ismerete, az anesztéziai és a műtéti utáni ellátás összhangja.
References
1. Robert K. Stoelting, Stephen F. Dierdorf (ed.) Anesthesia and Co-Existing Disease. New York: Churchill Livingstone; 2002. p. 521–529.
2. Ronald D. Miller (ed.) Anesthesia. New York: Churchill Livingstone; 1994. p. 471. 966–968.
3. Akatsu M, Ikegami Y, Tase C, et al. Anesthetic management of a patient with antimuscle-specific kinase antibody-positive myasthenia gravis undergoing an open cholecystectomy: a case report. AA Case Rep 2017; 8(6): 150–153. DOI: https://doi.org/10.1213/XAA.0000000000000453
4. Pierre RB, Ari B. Myasthenia gravis. CMAJ Canadian Medical Association Journal 2018; 190(38): E1141. DOI: https://doi.org/10.1503/cmaj.180656
5. Thiago PC, Clara LV, Felipe FA, et al. Asymmetric pattern in generalized myasthenia gravis: a case report. Medicine 2018; 97(49): e13460. DOI: https://doi.org/10.1097/MD.0000000000013460
6. Sieb JP. Myasthenia gravis: an update for the clinician. Clin Exp Immunol 2014; 175(3): 408–18. DOI: https://doi.org/10.1111/cei.12217
Húsz éves a Füvészkerti Urológus Napok (FUN)
DOI: 10.22591/magyurol.2019.4.romicsi.150
Authors:
Romics Imre dr., Nyirády Péter dr.
Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest (igazgató: Nyirády Péter dr.)
Summary
2020 februárjában tartjuk a 33. FUN-t. 1998 novemberében volt az első. De nem egyik napról a másikra alakult ki. Több nulladik, mínusz első előzte meg az 1998-ast – és még azt sem FUN-nak neveztük.
LAPSZÁM: MAGYAR UROLÓGIA | 2019 | 31. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM
Hogy is kezdődött?
Pontosan én sem tudom. Kétségtelen az 1984-es 3 hónapos bonni „turistáskodásom” (turista vízummal, ösztöndíj nélkül), az 1986–88-as, és 1991-es németországi, bocholti munkavállalásom idején látottak és tanultak alapján éreztem, hogy a továbbképzéseknek számos formája van, amit otthon nem ismerünk, sok újdonságot is láttam. Megvalósítani ebből keveset lehetett, de prof. Rübennel (Essen) való évtizedes barátság alapján 1991-ben megrendeztük Budapesten az első „magyar–német konferenciát” a hólyagdaganatokról. 1993-ban a prosztatadaganat volt a téma, és 1995-ben a heredaganatok. A három szimpózium anyagát az Akadémiai Kiadó publikálta, amivel nívódíjat nyertünk. Társszerkesztőm az esseni klinika docense, Mark Goepel volt.
1995-ben az ORFI Urológiai Osztály főorvosa lettem, ott szerveztük a heredaganatokról a szimpóziumot a németekkel. 1996-ban az MTA Várban levő épületében rendeztünk egy konferenciát „Ellentmondások az urológiában” címmel. Egy témát felvetve valaki a pro-, másik a kontraelőadást tartotta meg, és a középen ülő „bíró” vezette a vitát, majd összegezte a véleményeket. Jól sikerült, sokan voltak (1. ábra). Az egész eseményről készült egy amatőr videofelvétel is.
Ugyanezt a címet adtam 1998-ben már másféléves klinikaigazgatóként az első klinikai eseménynek. Visszafelé nézve ezt hívjuk az első FUN-nak. Ernst Allhof volt a vendég Németországból. Úgy terveztük – idősebbek emlékeznek rá – hogy tavasszal és ősszel tartunk egy-egy tematikus szimpóziumot egy-egy külföldi előadóval a Neurológiai klinika tantermében. Az Urológiai Klinika tanterme jóval kisebb, 2000-ben lett kész a klinika alagsorában, ott hol népzene, hol jazz mellett fogadást adtunk a szimpózium után. Részvételi díj nem volt (2. ábra).
A FUN elnevezés ismert történet
Nem tetszett az „Ellentmondások… „,egy jó elnevezésen gondolkodtam, amiből jó betűszó is lehet, netán még értelme is van. Az ablakomon át a Füvészkertre láttam és akkor jött az ötlet, Füvészkerti Urológus Napok, FUN. Még idevágó angol jelentése is van. Nemsokára kitaláltuk a „leánykori” nevet is, Urofarsang, Urocarnival, Urofasching. Hisz mindig farsang idejére időzítettük.
Egy darabig együtt ment az őszi-tavaszi fél-félnapos. Majd, főleg cégek unszolására rendeztük meg a tavaszi kétnapost. Először 2003-ban. Még mellette volt az őszi is, nem sokáig, 2007-ig, mert az addig 3 évente rendezett MUT évenkénti lett, ősszel, így maradt a februári FUN, a másfélnapos. Így lett 20 év alatt 33 FUN.
Kialakult, és máig is változatlan a kétnapos, tavaszi FUN programja. Általában hazai tekintéllyel kezdjük (ne zavarják a külföldieket a késők) és rendszerint 3 külföldit hívunk meg. Ebéd után folytatódik a program estig. Este bankett, sokszor volt előtte színész, humorista (pl. Fábry Sándor), balett vagy más műsor.
Másnap reggel továbbképző előadásokkal folytatódott és a fiatalok poszterszekciójával zárult.
Volt két kivétel: a 10. FUN-t 2008-ban Siófokon egy szállodában tartottuk. 2009-ben pályázat útján elnyertük a Semmelweis Egyetem legfontosabb tudományos ülésének rendezési jogát és akkor a kettőt „összekötöttük.”. Akkor 16 vendég jött külföldről, négy magyar: Dobi Albert és Haas Gábor az USA-ból, Dénes Tibor Sao Paulóból, Mártha Orsolya Marosvásárhelyről. A többiek Angliából, Törökországból, Ausztriából, Németországból, Írországból.
Statisztikával nem untatjuk az olvasót, de egy rövid felsorolást teszünk a külföldiek számarányáról. Legtöbben Ausztriából voltak (17) volt kettő, aki háromszor is (Marberger, Klingler) és köztük egy magyar, Kiss Gusztáv. Németországból, ugyancsak 17-en jöttek, köztük a magyar Galamb László. Öt amerikai (köztük a magyar Haas Gábor), öten Romániából (köztük 3 magyar, Mártha Orsolya, Szabó József, Glück Gábor), négy lengyel és négy cseh, 3 francia (köztük Hoznek András), hárman az Egyesült Királyságból. Két-két belga, szerb, szlovák (egyik a magyar Valansky László) és egy-egy Braziliából (Dénes Tibor), Kanadából, Horvátországból, Szlovéniából, Olasz- és Írországból, Oroszországból és az Arab Emirátusból. Olaszországból a magyar Krausz Csilla volt FUN-előadó.
És a fentiek csak a FUN vendégei. Hányan jöttek más-más alkalomból, összesen 240-en 2012-ig, és azóta is, több tucat külföldi vendég járt a klinikán.
Érdemes név szerint a „bonbonokat” felsorolni, mert igazából neves emberek, a termet mindig megtöltötték. 2003 óta sorban: Pozsgay Imre, Romsics Ignác, Habsburg Ottó és Kozma Imre atya együtt, Szörényi Levente, Glatz Ferenc, (3. ábra) Kun Miklós, Nanovfszky György (volt moszkvai nagykövet), Kisteleki István, az MLSZ akkori elnöke, Andy Vajna. Vajda Sándor partiumi (Kisjenő) idegsebész, aki a kórtanász szemével vizsgálta Krisztus szenvedését a keresztfán. Gecsényi Lajos az Országos Levéltár igazgatója volt. Nem kevésbé izgalmas a FUN 2013-tól sem, mióta Nyirády Péter szervezi. A vendégsor: Konok Tamás, Kossuth-díjas festőművész, Mezey György ismert futballedző, Szász Károly, egyetemünk kancellárja, Marton László a Vígszínház rendezője, Karácsony János az LGT-ből és Bánáti János ügyvéd.
Érdemes a hazai előadókra is gondolni. Egyetemi tanártól, akadémikustól rezidensig, klinikustól szakrendelői urológusokig minden pozícióból és korosztályból kértünk fel előadókat. Egyszer a témákat is összeszámoltam, hívtunk előadókat, a széles értelembe vett medicina minden területéről.
A meghívóknak ugyanaz a formája 20 év során
A FUN ma is a második leglátogatottabb hazai rendezvény, minden körülmény megvan ahhoz, hogy ez így is maradjon, szakmai és társadalmi szempontból még sokáig élvezhessük a programokat. Hála az előadóknak, résztvevőknek, kiállítóknak és a Convention kongresszusi szervezőinek.