Hungarian Society of Urology
  
  

Húsz éves a Füvészkerti Urológus Napok (FUN)

DOI: 10.22591/magyurol.2019.4.romicsi.150

Authors:
Romics Imre dr., Nyirády Péter dr.
Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest (igazgató: Nyirády Péter dr.)

Summary

2020 februárjában tartjuk a 33. FUN-t. 1998 novemberében volt az első. De nem egyik napról a másikra alakult ki. Több nulladik, mínusz első előzte meg az 1998-ast – és még azt sem FUN-nak neveztük.

LAPSZÁM: MAGYAR UROLÓGIA | 2019 | 31. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM

Hogy is kezdődött?

Pontosan én sem tudom. Kétségtelen az 1984-es 3 hónapos bonni „turistáskodásom” (turista vízummal, ösztöndíj nélkül), az 1986–88-as, és 1991-es németországi, bocholti munkavállalásom idején látottak és tanultak alapján éreztem, hogy a továbbképzéseknek számos formája van, amit otthon nem ismerünk, sok újdonságot is láttam. Megvalósítani ebből keveset lehetett, de prof. Rübennel (Essen) való évtizedes barátság alapján 1991-ben megrendeztük Budapesten az első „magyar–német konferenciát” a hólyagdaganatokról. 1993-ban a prosztatadaganat volt a téma, és 1995-ben a heredaganatok. A három szimpózium anyagát az Akadémiai Kiadó publikálta, amivel nívódíjat nyertünk. Társszerkesztőm az esseni klinika docense, Mark Goepel volt.

1995-ben az ORFI Urológiai Osztály főorvosa lettem, ott szerveztük a heredaganatokról a szimpóziumot a németekkel. 1996-ban az MTA Várban levő épületében rendeztünk egy konferenciát „Ellentmondások az urológiában” címmel. Egy témát felvetve valaki a pro-, másik a kontraelőadást tartotta meg, és a középen ülő „bíró” vezette a vitát, majd összegezte a véleményeket. Jól sikerült, sokan voltak (1. ábra). Az egész eseményről készült egy amatőr videofelvétel is.

Ugyanezt a címet adtam 1998-ben már másféléves klinikaigazgatóként az első klinikai eseménynek. Visszafelé nézve ezt hívjuk az első FUN-nak. Ernst Allhof volt a vendég Németországból. Úgy terveztük – idősebbek emlékeznek rá – hogy tavasszal és ősszel tartunk egy-egy tematikus szimpóziumot egy-egy külföldi előadóval a Neurológiai klinika tantermében. Az Urológiai Klinika tanterme jóval kisebb, 2000-ben lett kész a klinika alagsorában, ott hol népzene, hol jazz mellett fogadást adtunk a szimpózium után. Részvételi díj nem volt (2. ábra).

A FUN elnevezés ismert történet

Nem tetszett az „Ellentmondások… „,egy jó elnevezésen gondolkodtam, amiből jó betűszó is lehet, netán még értelme is van. Az ablakomon át a Füvészkertre láttam és akkor jött az ötlet, Füvészkerti Urológus Napok, FUN. Még idevágó angol jelentése is van. Nemsokára kitaláltuk a „leánykori” nevet is, Urofarsang, Urocarnival, Urofasching. Hisz mindig farsang idejére időzítettük.

Egy darabig együtt ment az őszi-tavaszi fél-félnapos. Majd, főleg cégek unszolására rendeztük meg a tavaszi kétnapost. Először 2003-ban. Még mellette volt az őszi is, nem sokáig, 2007-ig, mert az addig 3 évente rendezett MUT évenkénti lett, ősszel, így maradt a februári FUN, a másfélnapos. Így lett 20 év alatt 33 FUN.

Kialakult, és máig is változatlan a kétnapos, tavaszi FUN programja. Általában hazai tekintéllyel kezdjük (ne zavarják a külföldieket a késők) és rendszerint 3 külföldit hívunk meg. Ebéd után folytatódik a program estig. Este bankett, sokszor volt előtte színész, humorista (pl. Fábry Sándor), balett vagy más műsor.

Másnap reggel továbbképző előadásokkal folytatódott és a fiatalok poszterszekciójával zárult.

Volt két kivétel: a 10. FUN-t 2008-ban Siófokon egy szállodában tartottuk. 2009-ben pályázat útján elnyertük a Semmelweis Egyetem legfontosabb tudományos ülésének rendezési jogát és akkor a kettőt „összekötöttük.”. Akkor 16 vendég jött külföldről, négy magyar: Dobi Albert és Haas Gábor az USA-ból, Dénes Tibor Sao Paulóból, Mártha Orsolya Marosvásárhelyről. A többiek Angliából, Törökországból, Ausztriából, Németországból, Írországból.

Statisztikával nem untatjuk az olvasót, de egy rövid felsorolást teszünk a külföldiek számarányáról. Legtöbben Ausztriából voltak (17) volt kettő, aki háromszor is (Marberger, Klingler) és köztük egy magyar, Kiss Gusztáv. Németországból, ugyancsak 17-en jöttek, köztük a magyar Galamb László. Öt amerikai (köztük a magyar Haas Gábor), öten Romániából (köztük 3 magyar, Mártha Orsolya, Szabó József, Glück Gábor), négy lengyel és négy cseh, 3 francia (köztük Hoznek András), hárman az Egyesült Királyságból. Két-két belga, szerb, szlovák (egyik a magyar Valansky László) és egy-egy Braziliából (Dénes Tibor), Kanadából, Horvátországból, Szlovéniából, Olasz- és Írországból, Oroszországból és az Arab Emirátusból. Olaszországból a magyar Krausz Csilla volt FUN-előadó.

És a fentiek csak a FUN vendégei. Hányan jöttek más-más alkalomból, összesen 240-en 2012-ig, és azóta is, több tucat külföldi vendég járt a klinikán.
Érdemes név szerint a „bonbonokat” felsorolni, mert igazából neves emberek, a termet mindig megtöltötték. 2003 óta sorban: Pozsgay Imre, Romsics Ignác, Habsburg Ottó és Kozma Imre atya együtt, Szörényi Levente, Glatz Ferenc, (3. ábra) Kun Miklós, Nanovfszky György (volt moszkvai nagykövet), Kisteleki István, az MLSZ akkori elnöke, Andy Vajna. Vajda Sándor partiumi (Kisjenő) idegsebész, aki a kórtanász szemével vizsgálta Krisztus szenvedését a keresztfán. Gecsényi Lajos az Országos Levéltár igazgatója volt. Nem kevésbé izgalmas a FUN 2013-tól sem, mióta Nyirády Péter szervezi. A vendégsor: Konok Tamás, Kossuth-díjas festőművész, Mezey György ismert futballedző, Szász Károly, egyetemünk kancellárja, Marton László a Vígszínház rendezője, Karácsony János az LGT-ből és Bánáti János ügyvéd.

Érdemes a hazai előadókra is gondolni. Egyetemi tanártól, akadémikustól rezidensig, klinikustól szakrendelői urológusokig minden pozícióból és korosztályból kértünk fel előadókat. Egyszer a témákat is összeszámoltam, hívtunk előadókat, a széles értelembe vett medicina minden területéről.

A meghívóknak ugyanaz a formája 20 év során

A FUN ma is a második leglátogatottabb hazai rendezvény, minden körülmény megvan ahhoz, hogy ez így is maradjon, szakmai és társadalmi szempontból még sokáig élvezhessük a programokat. Hála az előadóknak, résztvevőknek, kiállítóknak és a Convention kongresszusi szervezőinek.